Egyedi stílus
Panelház tetején állítottak fel hagyományos faházakat Kassán - KÉPEK!
Az alkotó a hagyományos szlovák népi építészet egyedi stílusának állít emléket, ugyanakkor a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá kívánja irányítani a figyelmet.
2013.11.01 16:11MTIA faházak a Népi Építészet Emlékműve (PLA) nevet viselő projekt keretében kerültek a bérház tetejére.
A projekt ötletgazdája és megvalósítója Tomás Dzadon, egy harmincas évei elején járó, főként térbeli installációkkal foglalkozó szlovák képzőművész, aki szerint a faházak városi környezetbe helyezésének ötlete jó néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza.
"A vízió 2006-ban született és eredetileg szülővárosomban, Poprádon szerettem volna kivitelezni" - emlékezik honlapján a fiatal művész, aki szerint az alkotás az "elveszített ártatlanságot" szimbolizáló hagyományos építészet és saját gyermekkora valós keretei, a szocialista építészet panelházai közti kontrasztot kívánja érzékeltetni.
A projekt keretében három eredeti, természetes környezetében álló liptói, illetve árvai faházat szereltek szét, szállítottak el és szereltek össze ismét Kassán. "Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a kassai toronyház 48 bérlőjéből 34 azonnal támogatta az ötletet a fennálló kockázatok ellenére is, ezeket az embereket hősöknek tekintem" - emlékezett Tomás Dzadon, hozzátéve: az az érzése, hogy a projekttel később azokat is sikerült meggyőzni, akik eleinte ellenezték azt.
A darabokra szedett három faházat darukkal emelték a 12 emeletes toronyház tetejére és helyben szerelték össze. A helyszín kontrasztjában sajátos képi világot nyújtó térinstallációt acél tartószerkezettel rögzítették a tetőre, annak teljes súlya eléri a negyven tonnát. A faházak a projekt kivitelezői szerint egészen 2015 őszéig maradnak ezen a helyszínen.