Szeptember 19-22.
Antré Fesztivál a tehetségek felkutatására - most először
Legelső alkalommal rendezik meg szeptember 19. és 22. között az Antré Fesztivált, amelynek célja új tehetségek felkutatása.
2013.09.09 14:16MTI
Mintegy kétszázan mutatkoznak be az Antré 1.0 keretében a közönség, valamint a zsűri előtt.
Az egyes produkciókat 60-70 fős szakmai zsűri értékeli - mondta el Lőrinczy György ügyvezető, a Hátsó Kapu elnevezésű Dohány utcai kulturális helyszínt üzemeltető Városi Színház Nonprofit Kft. hétfői sajtótájékoztatóján. A felhívásra több mint kétszáznyolcvanan jelentkeztek a fővárosból és más településekről.
A produkciók igencsak széles skálán mozognak: tűz performance, színház, kortárs tánc, flamenco, hastánc, világzene, megzenésített vers, orientális tánc, népzene, performance, irodalmi est, komolyzene - minden, ami színpadon, klubban előadható, a zsűri elé kerül.