Közmédia napja

2014-ben indul a Kárpát-medencei stúdiók fejlesztése

"A közmédia immár 68 tudósítói pontot tart fenn a Kárpát-medencében. Lezajlott a külhoni magyar stúdiók állapotfelmérése, és a jövő év elején megkezdődhet a műszaki fejlesztésük programja."

2013.09.07 16:54MTI

Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese, aki egyben az MTVA külhoni magyarsághoz kötődő tanácsadó testületének, a Kós Károly Kollégiumnak is az elnöke, azt követően nyilatkozott, hogy részt vett a Közmédia napján tartott közönségtalálkozón.

Mint mondta, az egy éve létező kollégium képzéseket és konferenciákat, valamint tudósítói és közönségtalálkozókat is megvalósít a Kárpát-medencében.

Beszámolt a Külhoni Magyar Sajtószolgálatról elindításáról is, amely a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre.

Emlékeztetett arra is, hogy a Kós Károly Kollégium Tusnádfürdőn egy képzési központot hozott létre, ahol szakmai tréningeken, továbbképzéseken, konferenciákon vehetnek részt a külhoni magyar újságírás képviselői.

Gazsó L. Ferenc elmondta azt is, hogy a szombati közönségtalálkozón partnerei voltak az egyetlen, naponta jelentkező magyar nemzetstratégiai rádióműsor, a Határok nélkül alkotói is, hangsúlyozva: a több mint 30 éves múltra visszatekintő program nagy népszerűségnek örvend, és a középhullámú sugárzás révén már Székelyföldön is hallható.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.