Családi napok

Humor- és karikatúrafesztivált rendeznek a hét végén Vácott

Kaján Tibor életmű-kiállításának megnyitójával kezdődik, Tónió tárlatával, illetve a korábban meghirdetett pályázatra beérkezett vidám műsorokkal folytatódik, s utcabállal zárul az e hét végi Első váci humor- és karikatúrafesztivál.

2012.06.19 13:21MTI

A családi napok programsorozat keretében sorra kerülő, uniós finanszírozású fesztivált a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. és a Madách Imre Művelődési Központ szervezi. Papp Ildikó, a kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta MTI-t, hogy a humor és nevetés jegyében zajló események pénteken 18 órakor Kaján Tibor karikaturista életmű-kiállításának megnyitójával kezdődnek a helyi művelődési központ kávézógalériájában. 

A fesztivál kapcsán számos kísérőrendezvényre is várják a látogatókat, egyebek mellett a művelődési központba (ahol mások mellett Marabu, illetve a Vác testvérvárosából, Székelyudvarhelyről érkező Könczey Elemér kiállítása látható), a Váci Értéktárba és Modern Művészeti Gyűjteménybe. Szombaton délután 2 órakor a Váci Csokizóban Tónió karikaturista és utcai rajzoló sajátos tárlatát nyitják meg, majd a főtéren felállított színpadon egymást váltják a „Nevessünk együtt” pályázatra beérkezett darabok a helyi általános- és középiskolák diákjainak előadásában. 

A humoros produkciók mellett különböző tánciskolák, táncstúdiók bemutatóival is szórakoztatják a közönséget, de a karikatúrák kedvelői ez idő alatt akár a karikatúrapályázatra beérkezett rajzokat is nézegethetik a Duna presszó előtt. A legkisebbek arcfestéssel múlathatják az időt, míg a nagyobbak Tónióval elkészíttethetik saját arcképüket. A fesztivált utcabál zárja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.