Könyvtárak és szervezetek
Kiírták a Minősített Könyvtár pályázatot
Pályázatot írt ki a Minősített Könyvtár cím elnyerésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A címet a minőségfejlesztés és a minőségirányítás módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek nyerhetik el.
2012.06.11 17:20MTIMint az Emmi Kulturális Államtitkársága az MTI-vel hétfőn közölte, az intézmények augusztus 31-ig nyújthatják be pályázatukat. Ehhez a minisztérium honlapjáról letölthető Könyvtári Közös Értékelési Keretrendszer szerint el kell készíteniük önértékelésüket úgy, hogy az összes elérhető pontszám legalább 75 százalékát (750 pontot) meg kell szerezniük.
A benyújtott pályázatok alapján a Könyvtári Minőségügyi Bizottság két szakértője helyszíni vizsgálatot tart, amelynek alkalmával ellenőrzi, pontozással és szövegesen is értékeli az adott intézményt. A cím odaítéléséről a miniszter dönt, a nyertes intézmény öt évig jogosult a Minősített Könyvtári cím használatára, amelynek birtokában pályázhat a Könyvtári Minőségi Díjra.
A pályázati díj ebben az esztendőben is 200 ezer forint. A Minősített Könyvtár címet 2011-ben adták át először, akkor a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kapta az elismerést. Az idei nyerteseknek az emberi erőforrások minisztere 2013-ban, a magyar kultúra napján adja át a Minősített Könyvtár címeket.