Boldog születésnapot, Lou Reed!

Perfect day: 70 éves lesz a beszélgetős muzsikus

Március 2-án lesz 70 éves Lou Reed amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, a legendás Velvet Underground együttes egykori tagja.

2012.02.29 15:03MTI

Reed nem csak rockzenész, az amerikai költészet egyik megújítójának tartják, írásait egyetemeken tanítják.

New Yorkban született egy könyvelő és egy volt szépségkirálynő gyermekeként. A rock and roll bűvöletében élő, lázadó kamaszt szülei 17 évesen sokkterápiára küldték, hogy hangulatváltozásaiból és "devianciáiból" kigyógyítsák, de a kezelés nem járt eredménnyel. Az egyetemen filozófiát és irodalmat tanult, önálló rádióműsora is volt - ez azonban nem örvendett különösebb hallgatottságnak, mert kedvencei messze álltak a közízléstől.

Még az egyetemen megalapította első együttesét, kreatív írással foglalkozott, novellái jelentek meg. 1964-ben egy lemezkiadónál lett dalszerző. Munkája hozta össze a klasszikus zenei képzettségű, elektromos brácsán és billentyűs hangszereken játszó John Cale-lel, együtt hangszerelték meg Reed Heroin című dalát. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Sterling Morrison gitáros, majd Maureen Tucker, aki nő létére dobolt, sőt mindezt állva tette.

A Velvet Underground névre keresztelt formáció - a nevet egy olcsó ponyvaregény címéről kölcsönözték - a "pop-art pápa", Andy Warhol bábáskodásával jött létre, aki első fellépésüket a legnevesebb amerikai pszichiáterek konferenciájára szervezte meg, és ő tervezte első lemezük híres banános borítóját is 1967-ben. Ezen az albumon a német modell-színésznő, Nico énekelt, a Reed által írt szövegek nyíltan tárgyalták a rock and roll életérzés olyan, akkoriban tabunak számító témáit, mint a szexualitás, a drogkultúra, az élet árnyékos oldala.

A szakmai és személyes viták gyorsan szétrobbantották az együttest, előbb Cale, majd 1970-ben Reed is távozott.

A Velvet Underground rövid története üzletileg kudarcnak bizonyult, de hatását tekintve a hatvanas években csak a Beatles volt hozzá fogható. Reed zenéjét a nem túl nagy hangterjedelem, néhány akkord és szinte "beszélgetős" ének jellemzi. 1972-ben megjelent Transformer című albuma, amelynek David Bowie volt a producere, és Reed kultikus underground figurából rocksztárrá vált. A korongon szerepelt a védjegyévé lett Walk on the Wild Side, továbbá a sokszor, sokak által feldolgozott Satellite of Love és a Perfect Day című dal.

A következő évben megjelent Berlin című korong magánéleti válságát tükrözte, ezt a kritikusok "minden idők legpesszimistább lemezének" nevezték.

Az 1975-ös Metal Machine Music kakofonikus, szinte érthetetlen "zörejzenéje" megosztotta a közönséget: sokan nem vették komolyan, mások (ők voltak kevesebben) viszont a punk előfutárának tartották, holott csak heccből készítette, mivel egy lemezzel még tartozott kiadójának.

Lou Reed a nyolcvanas évek végén állt elő a New York című albummal, rajta a Dirty Boulevard című dallal, amely vezette a Billboard magazin modern rock slágerlistáját.

Reed és Cale 1990-ben ismét együtt zenélt a Warhol emlékére írt Songs for Drella című albumon, és ennek nyomán a Velvet Underground is újra turnéra indult. Sokáig most sem bírták együtt, az európai koncerteket még megtartották, de az amerikai fellépéseket már lemondták újra kiéleződött ellentéteik miatt. (Nem sokkal később Sterling Morrison rákban elhunyt.)

Reed több segélykoncert szereplője volt, verset szentelt az Amerikát 2001. szeptember 11-én ért terrortámadásnak. Jellegzetes fekete bőrdzsekijében szerepelt egy Honda reklámban, ennek eredményeképpen hatvanezerrel több robogót adott el a japán cég.

Kedvenc írója, Edgar Allan Poe művei alapján készült Poe-try című zenés darabja és A holló című lemeze.

Az elmúlt években a Killers és a Metallica zenekarral is együtt dolgozott; utóbbi, a Lulu című tavalyi anyag Reed és a Metallica rajongóit is rendkívül megosztotta. A sokoldalú Lou Reed több filmben is feltűnt és több fényképalbuma jelent meg. Jelenlegi felesége, Laurie Anderson elismert amerikai zenész, multimédia- és performansz művész.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.