Bemutatkoznak a legjobb fiatal artisták

Megrendezik az első Magyar Cirkuszfesztivált

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Cirkuszfesztivált a Fővárosi Nagycirkuszban; az eseményen bemutatkoznak a legjobb fiatal magyar artisták, az Artistaképző jelenlegi és volt növendékei is.

2012.01.04 12:29MTI

A fesztiválon a legszínvonalasabb, új fejlesztésű hazai produkciókat láthatja a közönség január 21-22-én és 28-29-én – tájékoztatott az intézmény.
   
Az itt bemutatkozó produkciók közül öt helyet kap majd a február 2-án kezdődő 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyén is, ahol hazai és nemzetközi közönség előtt mérhetik össze tudásukat a magyar művészek 17 ország artistáinak produkciójával.
   
Az ötnapos Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált hagyományosan kétévente rendezik meg.
   
"Budapest igazi cirkuszvárossá nőtte ki magát az elmúlt évek során, a fesztivál népszerűbb, mint valaha, és a magyar fővárosba vonzza a cirkuszt értő és szerető közönséget" - tájékoztatott a Nagycirkusz.
   
Az eseményre Kolumbiából, Örményországból, az Egyesült Államokból, Kubából, Kanadából és Európa több országából is érkeznek artisták. A közönség 30 produkciót láthat kétféle műsorban, amelyben a cirkuszművészet legjobb akrobatái, zsonglőrjei, légtornászai, bohócai és bűvészei, valamint az elmaradhatatlan állatidomárok különleges mutatványai is szerepet kapnak.
   
Kilenctagú zsűri értékeli majd a produkciókat, amelyeket A és B műsorrendben tekintenek meg. A nyerteseket a Díjkiosztó Gála keretében jutalmazzák, amelynek díszvendége a Németországból érkező Semen Shuster bohóc (Hush Ma Hush) lesz.
   
Sok artista karrierje kötődik ehhez a porondhoz, hiszen a világ minden tájáról érkező cirkuszigazgatók és ügynökök folyamatosan új tehetségek után kutatnak.
   
Akik lemaradnak a programról, február 11. és március 11. között a Fesztivál Plussz műsorban tekinthetik meg a fesztivál legjobbjait.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.