Iráni gépet szállítottak le
Fülön csíptek egy repülő arzenált a törökök
Illegális, ENSZ-szankciók hatálya alá tartozó fegyverszállítmányt találtak egy iráni teherszállító repülőgépen, amelyet Törökország kényszerített leszállásra ellenőrzés céljából - közölte Selcuk Ünal, a török külügyminisztérium szóvivője kedden.
2011.03.23 07:47MTIA Teheránból a szíriai Aleppóba tartó Il-62-es típusú teherszállítónak az ország délkeleti részén, Diyarbakir város repülőterén kellett leszállnia még szombaton éjjel. A hatóságok azt gyanították, hogy a gép fegyvereket vagy pokolgépek készítésére alkalmas anyagokat szállít.
Török sajtóértesülések szerint rakéta- és aknavetőket, géppisztolyokat és lőszert tartalmazó ládákat találtak a repülőn. Hivatalosan azonban nem közölték, hogy a lefoglalt szállítmány mit tartalmazott. A személyzet hét tagját kihallgatták, majd a repülővel együtt kedden visszaengedték Iránba.
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter egy sajtóértekezleten újságírók faggatózására elmondta, hogy rutinellenőrzést hajtottak végre, mint számos más alkalommal.
A múlt héten kedden egy ugyanilyen repülőgépet szállítottak le Diyarbakir repterére, de a vegyi, biológiai, sugárzó és nukleáris anyagok felkutatására szakosodott csoport nem talált semmi gyanúsat. Az Il-62-es akkor több órás ellenőrzés után folytathatta útját Aleppóba.
Az Aksam című török napilap úgy tudja, hogy amerikai kérésre tartóztatták fel az iráni repülőgépeket, s 2010 júniusa óta ez már számtalan más alkalommal is előfordult.
Irán, amelyet a Nyugat azzal gyanúsít, hogy nukleáris fegyver előállítására törekszik békés célúnak mondott atomprogramja keretében, nem exportálhat és nem importálhat fegyvereket az ENSZ BT döntésének értelmében.
Kapcsolódó írások:
- Könnygázzal és fegyverrel fojtják le a tüntetést Deraában
- Képek! Kadhafi csapata bedühödött - az emberek barlangokba menekülnek
- Kadhafi erői Zentent támadják
- Líbia: háború és béke - fegyver és olajág
- Erős robbanás és légvédelmi fegyvere döreje hallatszott Bengáziban
- Kadhafi erői fegyverraktárt robbantottak Bengázinál