Belebuknak?
A belga pártok ismét nekifutnak a kormányalakításnak
A belga uralkodó újabb kísérletet tesz arra, hogy a lassan egy éve húzódó kormányzati válságnak véget vessen az országban.
2011.02.03 16:21MR1- KossuthA belga uralkodó ismét megbízott egy politikust a hónapok óta húzódó kormányalakítás előkészítésével. A liberális politikai családhoz tartozó jelenlegi pénzügyminiszter bejelentette: II. Alberttől két hetet kapott arra, hogy megpróbálja újra tárgyalóasztalhoz ültetni a tavalyi választások győztes pártjait.
„Országunk komoly politikai válságban van, ezért arra kérem az összes érdekelt pártot, hogy tegyék félre kicsinyes politikai érdekeiket” – mondta a pénzügyminiszter. A pártja egyébként nagyon gyengén szerepelt a júniusi választásokon, és épp ezért le is kellett mondania pártelnöki tisztségéről, miközben megőrizte ügyvezető pénzügyminiszteri posztját.

A belga gazdaság a politikai válság ellenére is működik, de az államadósság jelentős. A hónapok óta tartó kormánynélküliség pedig elbizonytalaníthatja a befektetőket, és Belgium is a kockázatos országok közé sodródhat. Ezért kellene végre stabil kormányt alakítani, és közben össze kell hozni az idei költségvetést is, erre is megbízást adott a király az ügyvezető kormánynak. Így a pénzügyminiszternek egyszerre kell próbálkoznia a kormányalakítással és a 2011-es költségvetés összeállításával. Ez utóbbi nagy valószínűséggel sikerülni fog, de a politikai válság megoldására sokkal kisebb az esély.