Sok ál-katona kerülhetett ki a kezük közül

Korrupció-gyanú miatt helyeztek előzetesbe öt román katonai vezetőt

Öt magas rangú katonai vezetőt, közöttük két tábornokot helyeztek előzetes letartóztatásba Romániában, miután a korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítják őket, hogy kenőpénzt fogadtak el a hadseregbe jelentkező fiataloktól.

2010.12.21 13:55MTI

A román legfelső bíróság hétfőn késő este hagyta jóvá az ügyészeknek azt a kérését, hogy az öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezzék. Jelenleg büntetőjogi vizsgálat van folyamatban ellenük.

A korrupcióellenes ügyészek Mihai Chirita tábornokot hamis okiratok kiállításával, okirat-hamisításra való felbujtással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, akárcsak Ion Marian dandártábornokot.

Az ügyészek szerint anyagi haszonért cserébe, előnyben részesítettek néhány jelöltet a román védelmi minisztérium kötelékébe való felvétel vizsgáin. Ezek a személyek a román hadseregbe szerettek volna felvételt nyerni.

Az ügyészek szerint az öt gyanúsított különböző pénzösszegekért cserébe előre kiadták a vizsgázóknak az írásbeli tételeket, és magas katonai rangjukat kihasználva, nyomást gyakoroltak a vizsgáztató bizottságokra a kenőpénzt fizetők "sikeres levizsgáztatása" érdekében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.