"Nem bármi áron"
Izrael szabadon bocsátana ezer palesztin foglyot Salitért cserébe
Izrael szabadon bocsátana ezer, területén fogva tartott palesztint, ha a Hamász iszlamista mozgalom cserébe elengedné a fogságában lévő izraeli katonát, Gilád Salitot - jelentette be Benjámin Netanjahu, a zsidó állam miniszterelnöke csütörtökön.
2010.07.01 19:10MTINetanjahu egy tévébeszédben elmondta: minden zsidó épségben akarja viszontlátni Salitot, de nem bármi áron.
A kormányfő ezzel arra célzott, hogy - mint azt múltbéli tapasztalatok megmutatták - több palesztin fogoly a szabadon engedés után újból részt vesz az Izrael elleni támadásokban.
"A német közvetítő ajánlata az volt, hogy engedjünk szabadon ezer terroristát. Elfogadtam az alkut, már csak arra vár, hogy megvalósítsuk" - mondta Netanjahu a múlt decemberben felajánlott cserére utalva.
A miniszterelnök azonban két feltételt szabott meg: az egyik az, hogy a terroristák nem térhetnek vissza Ciszjordániába, hiszen innen könnyebben támadhatnák a zsidó állampolgárokat. A másik szerint a legveszélyesebb szélsőségeseket Izrael továbbra sem engedi szabadon. Az izraeli televízió szerint a Hamász azonnal elutasította Netanjahu ajánlatát, mivel az "semmi újat nem tartalmazott".
Netanjahu indítványa egy nappal azt követte, hogy az izraeli kormányfő felkérte Oroszországot, gyakoroljon nyomást a Hamászra, hogy kicserélhessék Salitot palesztin foglyokra.
A négy éve a Hamász palesztin szervezet fogságában tengődő katona családja és támogatóik vasárnap útra keltek Jeruzsálembe. A megmozdulás résztvevői azzal akarnak nyomást gyakorolni Netanjahura, hogy jelezték: addig nem távoznak irodája elől, amíg vissza nem kapják Salitot.