Ha Amerika visszahívná seregeit...

Mi lesz, ha Amerika elhagyja Afganisztánt?

Az Egyesült Államoknak - nyilvánvaló okokból - mindig is fontos volt Ázsia biztonsága, ám mióta egyedül tölti be a világ vezető hatalmának státuszát, a kontinens békéje és az ottani erők közötti egyensúly Washington számára még fontosabb.

2010.05.03 16:30globusz.net
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Az al-Kaida és a hozzá hasonló iszlám fundamentalista csoportok törekvése, hogy provokációikkal rákényszerítsék Amerikát a beavatkozásra, pont azt a célt szolgálta – írja Peter Zeihan a neves hírszerzési portál, a Stratfor munkatársa –, hogy aláássák ezt a befolyást.

A katonai válaszcsapás ugyanis reményeik szerint még inkább elidegenítik majd a helyi kormányokat a Nyugattól, az ázsiai társadalmakat pedig olyan lázadásokra ösztönzi, amelyek elősegíthetik az iszlám globális céljainak beteljesülését.

Nem kétséges, az al-Kaida mesterkedései 2001. szeptember 11-e óta is okoztak fájdalmas veszteségeket, lazán egymáshoz kapcsolódó, a világot behálózó szervezeteik veszélyességét hiba lenne lebecsülni, ám nem sikerült végzetesen megrontania Amerika és a helyi társadalmak, illetve kormányok viszonyát. Az olyannyira vágyott, földrészeken átívelő „iszlám kalifátus” létrehívásának terve pedig jól láthatóan nélkülözött és nélkülöz mindennemű valószerűséget.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok szemszögéből minden rendbe menne az ázsiai kontinensen.

A washingtoni stratégák az ottani békés kibontakozást és befolyásuk maradéktalan megőrzését három erőegyensúly meglétében látták garantálva: (1) az iraki-iráni, (2) az izraeli-arab és (3) az indiai-pakisztáni erőviszony kiegyensúlyozottságában. Washington 2003-as háborúja Szaddam Husszein rezsimje ellen az iraki-iráni erőegyensúlyt felborította, és geopolitikai szempontból a helyzet ma rosszabb, mint előtte bármikor.

Izrael és arab szomszédainak – különösen a palesztinoknak – a kapcsolata továbbra is telített a korábbi konfliktusok lehetőségével, de ezek egyelőre kezelhetők. Minthogy az összkép közel sem biztató, igen jelentékeny szerepe van mindannak, ami az indiai és pakisztáni viszonyrendszerben történik, hisz a jövő eseményi, illetve az amerikai befolyás sok tekintetben ettől függenek.

Pakisztán sok problémával megvert állam, gazdasági elmaradottsága és mostoha természeti adottságai mellett a másik fontos tényező, mely oly nehézzé teszi kormányzását, a lakosság etnikai megosztottsága. Ez, különösen a peremterületeken, számos permanens konfliktus forrása.

A múltban a pakisztáni vezetés az iszlamizmust használta fel arra, hogy valamilyen közösségi tudatot adjon a különböző törzsi mini-társadalmaknak, és a vallás révén kösse őket – a nyelvi-kulturális különbségek dacára – egyetlen hazához.

Különösen fontossá vált az iszlám kötődés azt követően, hogy a Szovjetunió megszállta Afganisztánt (1979) és ott kiteljesedett a háború. Iszlamabad minden erejével – beleértve a katonai segítséget, illetve főként a titkosszolgálat, az ISI aktivitását, Amerikai jóváhagyással és asszisztenciával – segítette a harcot, az iszlám tudat pedig ebben igen hasznos eszköznek bizonyult.

2001. szeptember 11-e után aztán Washington elvárásai egyik óráról a másikra homlokegyenest megváltoztak, pont az ellenkezőjére szólította fel az iszlamabadi vezetést, mint amit korában elvárt tőle.

Pervez Musarraf akkori pakisztáni elnök nem tehetett mást, minthogy – ha fél szívvel is –, de pozitívan reagáljon a felszólításra, hisz nem csak Amerika anyagi és politikai támogatásának elvesztésétől retteget, de attól is, hogy Washington esetleg India oldalára áll a pakisztáni-indiai vitában.

Musarraf számára soha nem jöhetett volna rosszabbkor ez a lehetőség, hisz az indiai parlament elleni, kasmiri militánsok által elkövetett támadás miatt épp kibontakozóban volt egy újabb válság, ami az indiai szubkontinensen újabb háborúval fenyegetett.

Ugyanakkor Musarrafnak nem sikerült népével, de még hadseregével és titkosszolgálatával sem megértetnie az iszlám radikalizmussal szembeni fellépés elkerülhetetlenségét, megmaradt legitimitása felőrlődött, a pakisztáni, illetve afganisztáni amerikai érdekeltségek elleni támadások pedig megszaporodtak, ami miatt Washington újabb, hatékonyabb-keményebb fellépést követelt a pakisztáni kormánytól.

A kör bezárult – írja a Stratfor elemzése.

Nem biztató a helyzet Új Delhi szempontjából sem. India a helyzet vietnamizációjaként értékeli azt, hogy Amerika gyorsan ki akar vonulni a térségből, maga mögött hagyva az összes problémát.

Ez azt is jelenti, hogy szüksége van egy olyan hatalomra, ami betöltheti az általa hátrahagyott űrt. Számos szempont miatt ez nem lehet más, csak Pakisztán, ami az iszlám állam jelentős felértékelődéséhez vezethet, ami fokozza az indiai félelmeket. 2009-ben Washington ötéves segélyprogram mellett döntött, és ez 7,5 milliárd dollár Pakisztánnak történő átutalását jelenti, felerősödtek a katonai, a politikai kontaktusok és egyeztetések.

Sőt, India számára – mely maga is küszködik iszlám lakosságának radikalizálódásával – kész rémálomnak tűnik: cserében a gyors kivonulásért, Washington már most belement, hogy Pakisztán azokkal a tálibokkal egyeztessen az eljövendő afgán kormányzat jövőjéről, akik gyakorlatilag kiprovokálták a 2001-es New York-i merénylet után a beavatkozást és a háborút.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.