Ki lesz a negyedik államfő?
Nyitva a szavazóhelyiségek - Ukrajna ma elnököt választ
Megnyíltak a szavazóhelyiségek Ukrajnában az elnökválasztás második fordulóján vasárnap reggel, hogy megválasszák az 1991 óta független szovjetköztársaság negyedik államfőjét.
2010.02.07 08:05MTIA január 17-i első fordulóban Viktor Janukovics ellenzéki pártvezető és Julija Timosenko kormányfő kapta a legtöbb szavazatot - 35,32, illetve 25,05 százalékot – így ők indulnak a legfőbb közjogi méltóságért.
Bár a két jelölt között a különbség az első fordulóban tíz százalékpontos volt, a második forduló kimenetét nehéz megjósolni.
Viktor Janukovicsnak „sziklaszilárd” szavazóbázisa van, főként az ország többségében oroszajkúak lakta keleti és déli részében, az első fordulóban Kárpátalján is ő vezetett, többek között a magyar, román és más kisebbségek támogatásának köszönhetően, Julija Timosenkónak viszont nagyobbnak látszik az esélye szavazói számának növelésére.
Az első fordulóban a mintegy 36 millió szavazásra jogosult állampolgár 66 százaléka adta le voksát. A két forduló között mindkét jelölt versengett a 13,05 százaléknyi szavazattal harmadik helyen végzett Szerhij Tihipko volt jegybankelnök kegyeiért, aki nyilvánosan nem kötelezte el magát egyik jelölt mellett sem.
A kampány feszült hangulatban ért véget péntek éjfélkor, miután mindkét jelölt tömegtüntetésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha az ellenfél csalni fog. Elemzők szerint minél kisebb lesz közöttük a különbség, annál nagyobb az utcai megmozdulások esélye.
A szombati kampánycsend idején a két fél ismét csalásokkal vádolta egymást: a Korreszpondent.net ukrán hírportál értesülése szerint Timosenko kampánycsapata az ukrán központi választási bizottságnál, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél és a külföldi megfigyelőknél panaszt tett amiatt, hogy a Janukovics erősségének számító Donyeck megyében az ellenzéki jelölt vezette Régiók Pártja képviselői tömegesen akadályozzák Timosenko képviselőinek felvételét a választási bizottságokba. Mikola Azarov, Janukovics kampányfőnöke szombaton a hírportál szerint kijevi sajtótájékoztatóján újabb hamisítási módszerről számol be az ország keleti megyéiből.
Olyan szavazólapokat találtak ugyanis, amelyeken nem egyezik meg a szavazólap és az ellenőrző szelvény sorszáma; a módszer célja, hogy az ezeken leadott voksokat érvénytelennek lehessen tekinteni – mondta a Régiók Pártja parlamenti képviselője.
A választás tisztaságára több mint 3800 külföldi megfigyelő ügyel, közöttük külföldi országok és nemzetközi szervezetek képviselői. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése küldöttségét Eörsi Mátyás liberális országgyűlési képviselő vezeti.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


