Öt embert megölt, hatot megpróbált

Bíróság előtt a finn "halál angyala"

Öt rendbeli emberölés és hat rendbeli emberölési kísérlet vádjával állították bíróság elé a finn "halál angyalát", a per már hétfői kezdés előtt nagy port vert fel országszerte.

2010.01.26 18:24MTI

A Helsinkiben kezdődött perben azzal vádolják az 59 éves Aino Nykopp ápolónőt, hogy 2004 és 2009 között különböző egészségügyi intézményekben és egy idősotthonban öt idős pácienst mérgezett meg szándékosan, hatot pedig megpróbált megmérgezni.

A vád szerint olyan szereket - szívgyógyszereket, illetve antidepresszánsokat - adott be a betegeknek, amelyeket nem írt fel nekik az orvos.

Az asszony 2009 márciusában történt őrizetbe vétele óta tagadja a vádakat. Az ápolónő szerint a halálesetek természetes okból, illetve véletlen túladagolás miatt következtek be. A gyilkosságok indítéka egyelőre nem ismert, feltételezik, hogy az egyik esetben lopás áll az emberölés mögött.

Az áldozatok 77 és 90 év közötti, gondozásra szoruló nők voltak.

A nyomozás során eredetileg mintegy 20 mérgezésben merült fel a gyanú az ápolónő ellen, de az államügyészség végül 13 esetben találta elégségesnek a bizonyítékokat a vádemeléshez.

A nőt kábítószerrel való visszaéléssel is vádolják. Ha bűnösnek találják, a bíróság életfogytiglani elzárásra ítélheti. Ebben az esetben a fellebbviteli bíróság 12 év után automatikusan felülvizsgálja az aktát. Ítélethirdetés márciusban várható.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.