Balesetveszély

Omlásveszély miatt online oktatás folyik Székelyudvarhely egyik iskolájában

A szakközépiskola vezetése már 2016-ban figyelmeztette az illetékeseket az épület veszélyes állapotára, azonban nem történt komoly beavatkozás.

2025.09.13 06:00MTI

Omlásveszély miatt két hétig online oktatás folyik a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában. A székelyföldi város vezetése 650 diáknak a biztonságos elhelyezésére keres megoldást.

A Hargita megyei város szakközépiskolájában azután döntöttek az intézkedés mellett, hogy szakértői jelentés igazolta az iskolaépület veszélyességét.

Szakács-Pál István polgármester az Agerpres hírügynökségnek elmondta: hivatala a Hargita megyei tanfelügyelőséggel közösen úgy döntött, hogy a diákok két hétig online oktatásban vesznek részt, ez idő alatt próbálnak hosszú távra működési helyszínt találni.

Emlékeztetett a székelyföldi városban 2023 decemberében történt tragédiára, amelyben két diák életét vesztette, mert leomlott a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egyik fala.

Elmondta: a szakközépiskola vezetése már 2016-ban figyelmeztette az illetékeseket az önkormányzat tulajdonában lévő, 1892-ben emelt műemlék épület veszélyes állapotára, azonban nem történt komoly beavatkozás. Az évek során csak kisebb javításokat végeztek el rajta. Szeptember elején a szakemberek arról tájékoztatták, hogy nem lehet elkezdeni a tanévet az épületben - mondta Szakács-Pál István.

Most megoldást keresnek a diákok biztonságos elhelyezésére. A 650 diák 68 udvarhelyszéki településről ingázik a székelyudvarhelyi iskolába.

Az elöljáró szerint lehetséges megoldás, hogy a diákotthonban alakítanak ki tantermeket, ott 20 osztályt is el tudnának helyezni. Továbbá egy konténeriskola összeszerelésének lehetősége is felmerült öt-nyolc osztályteremmel.

A polgármester szerint a konténeriskola kialakításához Bukaresttől és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusától kértek segítséget, miután a polgármesteri hivatalnak nincs pénze erre.

Továbbá közölte, hogy az iskolát a földrengésveszélyes épületek felújítására kiírt program keretében szeretnék felújítani, amihez már elkészült a dokumentáció. A felújítás két-három évig is eltarthat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.