Háború

Andrzej Duda: a lengyelek elvárják a második világháborús károkért járó német jóvátételt

Tizenkétezer helyi lakos vesztette életét, ők voltak a háború első civil áldozatai.

2024.09.03 12:56MTI

Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a háború kitörésének 85. évfordulója alkalmából a közép-lengyelországi Wielunban tartott megemlékezésen.

A lengyel államfő vasárnap hajnalban Wielunban megemlékezett arról, hogy a kisvárost a német légierő 1939. szeptember 1-én lebombázta. Tizenkétezer helyi lakos vesztette életét, ők voltak a háború első civil áldozatai.

"Lényegében megbocsátottunk, bár emlékezünk" - fogalmazott Duda. Felidézte: még mindig élnek lengyelek tízezrei, akiket személyesen ért a háborús német üldöztetés.

Az elnök egyúttal aláhúzta: a német jóvátétel ügye még mindig nem rendeződött. Meggyőződését fejezte ki, hogy erre sor kerül. Ez "nemcsak lehetséges, de jár is, mi lengyelek elvárjuk ezt" - fogalmazott Duda.

"Ugyanígy elvárjuk mi és az egész szabad világ is, hogy Oroszország fizessen az ukrajnai bűntettekért az Ukrajnában ma okozott károkért" - tette hozzá.

Az előző lengyel kormány 6,2 ezer milliárd zlotyra (569 ezer milliárd forint) becsülte a Németország okozta háborús károkat. Donald Tusk jelenlegi lengyel kormányfő viszont februárban úgy ítélte meg: formális szempontok szerint a jóvátétel ügye lezárult, "az erkölcsi, pénzügyi, anyagi elégtételre viszont soha nem került sor".

Öt évvel ezelőtt, 2019-ben Wielunban Andrzej Dudával együtt Frank-Walter Steinmeier is jelen volt a megemlékezésen. A német elnök akkor bocsánatot kért a második világháborús német bűntettekért, ezt a gesztust idén július 31-én, az 1944-es varsói felkelés előestjén is megismételte Varsóban. Ez alkalomból közölte: a német és a lengyel kormány párbeszédet folytat a berlini Német-Lengyel Ház tervéről, amely a második világháborús lengyel áldozatok emlékhelyeként épülne. "Folyamatban van több egyéb dolog is, a megszállás még élő áldozatai érdekében is" - tette hozzá.

Vasárnap hajnalban megemlékezést tartottak a hitleri Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplatte-félszigeten is. A rendezvényen Donald Tusk hangsúlyozta: nem elég a megbocsátásról beszélni, "nem elég, ha azok, akik megtámadták Lengyelországot, és kirobbantották a második világháborút, bűnbánóan fejet hajtanak".

A történelmi tanulság levonása ma a leginkább abban áll, hogy "az egész nyugati világ, Európa, a NATO kész kiállni és védekezni azon agresszió ellen, amelynek ma Ukrajna csataterein vagyunk tanúi" - fogalmazott a lengyel kormányfő.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.