Illegális bevándorlás
Meloni: a következő hetekben megnyitják az albániai táborokat
A táborokba a tervek szerint a tengeren érkező és az olasz hatóságok által ott megmentett embereket helyezik el.
2024.09.02 16:26MTIA következő hetekben megnyitják az olaszországi illegális bevándorlóknak Albániában épített táborokat - jelentette be az olasz miniszterelnök a nyári szabadság utáni első kormányülésen, amelynek részleteit a miniszterelnöki hivatal péntek este közölte.
Giorgia Meloni elmondta: néhány héten belül a táborok, ahol az olasz hatóságok elbírálják a menedékkérelmeket, teljes mértékben működőképesek lesznek.
Az olasz kormányfő tavaly novemberben kötött megállapodást az albán miniszterelnökkel, Edi Ramával, amelynek értelmében Róma két tábort épített ki: egyet a tengerparti Shengjinben, egyet pedig Gjaderben. A táborokba a tervek szerint a tengeren érkező és az olasz hatóságok által ott megmentett embereket helyezik el. Az albániai központokban az embereket azonosítják, a menedékkérelemre jogosultak eljárásait elindítják, az arra nem jogosultakat kiutasítják. A táborok egyszerre háromezer embert tudnak befogadni.
A központokat eredetileg a júniusi európai parlamenti választások előtt akarták megnyitni. Ez az első alkalom, hogy uniós tagállam egy másik európai, de nem EU-országba helyez át migránsokat.
Meloni hangsúlyozta, hogy a táborok kiépítését és működtetését az olasz belügyi és védelmi tárca vezeti.
A kormányfő megjegyezte, hogy az albániai táborok potenciálját bizonyítja az a mozgósítás, amelyet az európai baloldal és a nem kormányzati szervezetek indítottak megnyitásuk ellen nemzetközi szinten.
Hozzátette, hogy ezzel egy időben a tagállamok többsége példaként állította az albániai táborok tervét az Európai Bizottság elé.
"Tudjuk, hogy minden szem ránk szegeződik, ezért (a központokat) a lehető legjobban kívánjuk működtetni" - jelentette ki Meloni.
A kormányfő elmondta, hogy 2023 augusztus utolsó napjaihoz képest hatvannégy százalékkal csökkent az érkező migránsok száma. Harmincszázalékos a visszaesés 2022 ugyanezen időszakához képest. A belügyminisztérium adatai szerint augusztusban alig valamivel több mint nyolcezren érkeztek, miközben tavaly augusztusban huszonötezer fölött volt az érkezők száma.
Meloni a jobbközép kormány intézkedéseinek tulajdonította az eredményeket, köztük az afrikai származási és tranzitországokkal aláírt kétoldalú megállapodásokat említette.
Meloni hangoztatta, hogy csökkent az érkezések, valamint a tengerbe veszett emberek száma.
"Lépésváltás történt, és (az eredmény) Európában is látszik. Jelentős paradigmaváltás ment végbe ahhoz képest, amikor Európában csak arról folyt a vita, miképpen lehet szétosztani a 27 tagállam között azokat, akik határainkon belül kötöttek ki" - hangoztatta Giorgia Meloni.
Úgy vélte, az új Európai Tanács nyáron tartott legelső ülésén elfogadott stratégiai terv Olaszország gyakorlatát vette példaként, amikor a külső határok védelmét, valamint a tömeges illegális bevándorlás elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként "az emberkereskedők embertelen üzleti tevékenységének leállítására".
Giorgia Meloni hozzátette, a tengeri tragédiák elkerülésére az útnak indulások leállítása és a gátlástalan emberkereskedők elleni küzdelem a módszer.
Meloni bejelentette: kormánya az ősz folyamán új jogszabályokkal szigorítja a munkavállalás címén Olaszországba irányuló bevándorlás feltételeit is, miután az ügyészségek nyáron jelezték, emberek hamis munkavállalási engedéllyel lépnek be az ország területére.