Illegális bevándorlás
Nyolcvan embert mentettek ki egy bajba került csónakból az angol partok közelében
Nyolcvan embert, köztük legalább három gyereket mentettek ki csütörtökön a brit hatóságok egy csónakból, amely a La Manche-csatornán próbált átkelni Franciaországból.
2024.06.07 10:32MTIA mentést irányító brit parti őrség tájékoztatása szerint a csónak a délkelet-angliai Kent partjaitól mintegy 16 kilométerre került bajba, és utasai közül többet a vízből kellett kimenteni.
A beszámoló szerint az incidensnek - amelynek pontos mibenlétét a tájékoztatás egyelőre nem részletezte - nem volt halálos áldozata.
A mentésben a brit határrendészet és a Kent megyei tengeri mentőszolgálat két-két hajója, két francia hajó és a brit parti őrség egy helikoptere vett részt.
Hosszú ideje minden évben több tízezren próbálnak illegálisan, embercsempészek szervezte csoportokban csónakokkal átkelni az európai kontinensről Angliába.
A londoni belügyminisztérium adatai szerint az átkelési kísérletek száma tavaly 33 százalékkal csökkent, de így is meghaladta a 36 ezret.
Az idei első négy hónapban ugyanakkor több mint 7500-an próbáltak így bejutni Angliába; ez a szám a 2018 óta közölt statisztikai összesítések kezdete óta időszaki rekord.
Az átkelési kísérletek közben több halálos baleset is történt. Legutóbb áprilisban vesztette életét öt ember, amikor egy sokszorosan túlterhelt csónakból a tengerbe estek. A 20 személyes csónakban a francia parti őrség adatai szerint 112-en akartak útnak indulni Anglia felé.
A konzervatív párti brit kormány a közép-afrikai Ruandába kívánja áttelepíteni a csónakokkal illegálisan érkező menedékkérőket, de Rishi Sunak miniszterelnök is elismerte, hogy nem várható az első repülőgépek indulása a július 4-re kiírt parlamenti választások előtt.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt - amely az egybehangzó felmérések szerint 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyben jár a konzervatívok előtt - már bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén azonnal törli a ruandai áttelepítési tervet, és a terrorizmusellenes törvény adta módszerekkel kíván fellépni az embercsempész szerveződések ellen.