Tragédia
Tévedésből egy ünnepség ellen indítottak dróntámadást Nigériában, nagyon sokan meghaltak
Az áldozatok között gyerekek és idősek is vannak.
2023.12.05 10:11MTILegkevesebb 85 ember halt meg, 66-an pedig megsebesültek az északnyugat-nigériai Kaduna államban, mert a hadsereg tévedésből dróntámadást intézett egy iszlám ünnepség ellen - derült ki helyi hatóságok keddi bejelentéséből.
Az afrikai ország katasztrófavédelme (Nema) azt közölte, a fegyveres erők terroristák állásai ellen akartak támadást intézni, ám tévedésből az államban lévő Tudun Biri települést célozták. Hozzátették, hogy jelenleg is folyik a kutatás további áldozatok után.
Az áldozatok között gyerekek és idősek is vannak. Emberi jogi szervezetek 120-ra becsülik a halottak számát és felszólították a hatóságokat, azonnal indítsanak vizsgálatot.
Bola Tinubu elnök részvétét fejezte ki az áldozatok és családjaik felé, "szerencsétlennek és fájdalmasnak" nevezve az esetet.
Északnyugat-Nigériában a fegyveres bandák évek óta fosztogatják a falvakat, megdézsmálják az állatállományt, de gyakran követnek el emberrablást is, majd váltságdíjat követelnek. Emellett a nigériai biztonsági erőknek 13 éve az olyan iszlamista terrorszervezetekkel is fel kell venniük a küzdelmet, mint a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) vagy a Boko Haram.