Ukrajnai háború
Nyolc roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium
A legtöbb támadást - hatot - a Donyeck környékén vívott harcokban hiúsították meg, ahol az ukrán emberveszteség meghaladta a 240 főt.
2023.11.19 16:44MTIHárom frontszakaszon nyolc rohamot vert vissza az orosz hadsereg, a harcokban az elmúlt nap folyamán több mint hatszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg az érintkezési vonal mentén - közölte vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a legtöbb támadást - hatot - a Donyeck környékén vívott harcokban hiúsították meg, ahol az ukrán emberveszteség meghaladta a 240 főt. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között nevezett meg egy repülőgépüzemanyag- és két lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, egy lengyel Krab önjáró tarackot, két Vilha- és HIMARS-rakétát, valamint 31 drónt.
Herszon megyében az orosz haderő három partraszálló hajót semmisített meg a legénységével együtt, a RIA Novosztyi hírügynökség szerint kettőt Bolsoj Potyomkin-sziget közelében, egyet pedig a Dnyeperen való átkelés közben. A Moszkva megyei Noginszk közelében vasárnapra virradó éjjel a légvédelem lelőtt egy, az orosz főváros felé tartó drónt.