Háború
Japán mérlegeli a második világháború utáni status quo-t
Az ország védelmi minisztere szerint Tokió "ellentámadási képességeket" hozhat létre az évtizedek óta vallott állami pacifizmus után.
2022.10.04 16:21ma.huJapán több lehetőséget is fontolgat a védelmi rendszerének megerősítésére, beleértve az "ellentámadási képességek" létrehozását - árulta el az ország védelmi minisztere, Jaszukazu Hamada. A Tokió régóta folytatott pacifista politikájától való jelentős eltérés okaként Észak-Korea legutóbbi rakétakilövéseit említette.
Egy keddi tájékoztató során Hamada elmondta, hogy Japán továbbra is megvizsgál minden lehetőséget - beleértve az úgynevezett "ellentámadási képességeket" is". A miniszter hangsúlyozta, hogy a felkelő Nap országa "
semmit sem zár ki, mivel "továbbra is azon dolgozunk, hogy alapvetően megerősítsük védelmi képességeinket".
Hamada kifejtette, hogy az ország védelmi doktrínájának e jelentős változtatására Észak-Korea fenyegető magatartása miatt volt szükség a térségben, nem utolsósorban a legutóbbi ballisztikus rakétakilövései miatt.
Szombaton Phenjan két ilyen típusú rakétát lőtt ki, nem sokkal azután, hogy Dél-Koreában az Egyesült Államok vezetésével közös tengeralattjáró-elhárítási gyakorlatot tartottak.
Szöul és Tokió szerint ez volt a negyedik ilyen kilövés egy héten belül.
Ezt követte kedden egy újabb észak-koreai közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta kilövése. A rakéta öt év óta először haladt át Japán fölött.
Tokió, Szöul és Washington elítélte a KNDK erődemonstrációját.
A második világháborús vereséget követően Japán hivatalosan lemondott arról, hogy hadsereggel rendelkezzen és háborúkat folytasson. A pacifista politikát még az ország alkotmányának 9. cikke is rögzíti.
A nemzetnek azonban van hadserege, amelyet Japán Önvédelmi Erő néven ismerünk. Az elmúlt években az országban is voltak olyan felhívások, amelyek a katonai képességek meglévő korlátozásainak megszüntetésére irányultak.