Rengeteg hó!

Ismét válságos hóhelyzet Angliában, törölt budapesti járatok

Jelentős havazás okozott pénteken is komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket kellett lezárni, és - mint a hét szinte valamennyi napján - budapesti légi járatokat is töröltek.

2009.02.06 19:08MTI

A hét eleje óta tartó, hullámokban érkező havazás ezúttal főleg Anglia délnyugati és déli részét, valamint Walest sújtotta. Az általában langyos helyi klímájáról ismert délnyugat-angliai Devon grófságban fél méter hó esett péntek estig, és a havat erős szél sodorta. Az országrészben 12 ezer otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás.

Anglia nyugati részén összesen legalább 40 ezer lakásban nem volt áram péntek este. A pénteki havazás ismét megbénította az egyik nagy londoni repülőtér, a naponta több budapesti járatot fogadó Luton életét, törölni kellett számos más géppel együtt a Wizz Air és az easyJet légitársaságok délelőtti budapesti járatait. Törölték pénteken a British Airways egy budapesti járatát is, amely a Heathrow repülőtérről indult volna. Pénteken országszerte háromezer iskolában nem volt tanítás. Wales és Dél-Anglia között megszűnt a közvetlen közúti összeköttetés, mivel a Severn határfolyón átívelő mindkét autópályahidat lezárták.

Ennek fő oka az volt, hogy a hídszerkezetre fagyott jég az erős szélben nagy darabokban, folyamatosan zuhant az útpályára. A jégtömbök még a lezárás előtt öt gépjármű szélvédőjét törték be a Severn fő hídján, amely a Londontól Walesig húzódó M4-es autópálya átkelő szakasza. Nagy-Britanniában, amely nincs felkészülve a hasonló időjárásra, évtizedek óta nem volt ilyen tartós és nagy havazás. A hét elején a brit fővárosban és Dél-Angliában húsz éve nem mért mennyiségű, 30-40 centiméteres hó esett, és ennek következtében teljesen összeomlott a légi, közúti és vasúti közlekedés. Azóta is minden nap újabb hóhullámok érik el az országot, rendre hatalmas fennakadásokat okozva az érintett térségek közlekedésében és életében.

A Nagy-Britanniát sújtó, páratlanul zord tél elemzői vélemények szerint súlyosbítani fogja az egyébként is mélyülő gazdasági bajokat. A Centre for Economics and Business Research (CEBR), az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző cég azt jósolja, hogy a nagy hideg és a havazás okozta fogyasztáscsökkenés két-három ezerrel növelheti a csődbe jutó brit vállalkozások számát az idei első negyedévben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.