Cipővel hajigálták a minisztert!
Egyetemi tanárok és diákok tüntettek Franciaországban
öbb ezer egyetemi tanár és diák vonult csütörtökön utcára Franciaország nagyobb városaiban az oktatók és a kutatók státuszáról szóló reform elleni tiltakozásul. Strasbourgban, az új egyetem avatására látogató felsőoktatási miniszter felé cipőket és tojásokat dobáltak az épület előtt tüntetők.
2009.02.05 18:45MTISzámos francia egyetemen kedd óta szünetel a tanítás, miután a felsőoktatásban dolgozó tanárok szakszervezetei határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, amelyet a legfőbb diákszervezet, az UNEF is támogat. A tanárok elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró, 2007 augusztusban elfogadott törvény értelmében ezentúl a rektorok az 57 ezer oktató kötelező óraszámának meghatározásában is teljes autonómiát élveznek, amely a félelmek szerint a kutatások rovására fog növekedni.
Összesen 22 városban tüntettek a felsőoktatási reform ellen. Párizsban a rendőrség szerint 3600-an, a szervezők szerint 10 ezren, Rennes-ben 3-4 ezren követelték a múlt pénteken kihirdetett rendelet visszavonását. Nantes-ban az egyetem egy részének blokád alá vételének megszavazásával kezdődött a tüntetés, Lille-ben pedig a város polgármestere, Martine Aubry, az ellenzéki Szocialista Párt főtitkára is felvonult a tiltakozó menetben.
Strasbourgban megközelítőleg kétezer tanár és diák gyűlt össze a három felsőoktatási intézmény összevonásából létrejött új egyetem központi épülete előtt, amelynek a megnyitójára várták Valérie Pécresse felsőoktatási minisztert.
Amikor a rendőrök a tüntetők egy csoportját megpróbálták a bejárat elöl eltávolítani, cipők és tojások repültek az épület felé, amire a rendfenntartók könnygázzal válaszoltak. A miniszter megnyitóbeszédét pedig tucatnyi meghívott tanár bekiabálással zavarta meg, majd egy 2200 aláírással ellátott petíciót nyújtottak át neki.
Pécresse korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan megismételte javaslatát, miszerint az egyetemek vezetői minden intézményben a tanárokkal együtt közösen dolgozzanak ki egy minden szakterületet felölelő chartát a rendelet alkalmazását segítendő.
Ennek érdekében február 11-re találkozóra hívta az egyetemek képviselőit. A felsőoktatási reformmal - amelynek egyes intézkedései már életbe léptek - a kormány alapvető szándéka a személyi állomány kiválasztásában és a költségvetésben is a jelenleginél nagyobb autonómiát biztosítani az egyetemek vezetőinek, azért hogy alapítványokon keresztül lehetőségük legyen a magántőke bevonására a pénzhiánnyal küzdő francia felsőoktatásba.