India
Tragédia: két személyvonat ütközött, 32 ember meghalt, rengeteg a sérült - videó
Indiában történt a brutális vonatbaleset.
2021.03.26 16:33MTILegalább 32 ember életét vesztette és legalább 80-an megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban.
A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak. A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.
A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.
A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.
Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.
Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.
#BREAKING: 50 people injured in collision of two trains in Upper Egypt: official from the Health Ministry to local media#EgyptToday #BreakingNews | #طهطا #سوهاج #عاجل #قطارين pic.twitter.com/pf6TJAuxj5
— Egypt Today Magazine (@EgyptTodayMag) March 26, 2021