Még nem tudni pontosan, mi történt
Robbanás Párizs belvárosában
Többen megsérültek, autók rongálódtak meg. Halottak is lehetnek.
2019.01.12 10:23ma.huRobbanás történt szombaton Párizs belvárosában. Egy épület gyakorlatilag teljesen kiégett. Néhány parkoló autó is megrongálódott.
Az Al Jazeera úgy értesült, a robbanás francia főváros kilencedik kerületében történt a Rue De Montyon környékén.
A Le Figaro szerint egy pékség gyulladhatott ki, ezt követte a nagyon erős robbanás.
A hatóságok elsősorban gázrobbanásra gyanakodnak.
A Sky News meg nem erősített információi szerint sok a sérült és halottak is vannak.
Az Europe1 szerint 20 sérült is lehet, köztük egy tűzoltó is megsebesült. Hét ember állapota súlyos. Ketten életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba.
A BFM TV-nek több helyi és szemtanú is nyilatkozott. Többen is a robbanásra ébredtek fel, aztán leszaladtak az utcára, vagy az ablakon kinézve látták a pusztítást. Volt, akinél a lakás szinte összes ablaka kitört, nemcsak az utca, de a belső udvar felé is.