Diplomácia
Közös nyilatkozatot írt alá a dél-koreai és az észak-koreai vezető
A két Korea megállapodott abban, hogy 'eltávolítson minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezethet a félszigeten'.
2018.09.19 08:01MTIÉszak-Korea az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekbe egyezett bele - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán Phenjanban.
A dél-koreai elnök Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel közös sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy Kim hozzájárul ahhoz, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereljék a nukleáris létesítményeket.
Mun kijelentette: a két Korea megállapodott abban, hogy "eltávolítson minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezethet a félszigeten". A dél-koreai politikus aláhúzta: "a teljes atomfegyver-mentesítés a már nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat". Kim kifejezte azt a szándékát, hogy hamarosan szeretne Szöulba látogatni.
Közös nyilatkozatot is aláírt a két ország vezetője Phenjanban - közölte a Korea-közi csúcs szöuli sajtóközpontja.
Az eseményről készült felvételeken látható, hogy a két politikus kézjegyével látja el a nyilatkozatot, majd kezet ráz egymással. A ceremóniát a Pekhvavon állami vendégházban rendezték, ahol a dél-koreai elnököt és kíséretét szállásolták el.
A nyilatkozattal párhuzamosan No Kvang Csol észak-koreai és Szong Jong-mu dél-koreai védelmi miniszter átfogó katonai megállapodást írt alá a feszültségek csökkentéséről, valamint arról, hogy elejét vegyék a véletlen katonai incidenseknek.