Vatikán
Ferenc pápa a populizmustól félti a Nyugatot
A katolikus egyházfő határozottan elutasította a populizmust, amely szerinte "a gonosztól való, és az elmúlt évszázad megmutatta, milyen rossz vége lehet".
2017.03.09 10:40MTIA nyugati demokráciákban terjedő populizmustól óvott a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelent számában közölt interjújában Ferenc pápa.
A katolikus egyházfő határozottan elutasította a populizmust, amely szerinte “a gonosztól való, és az elmúlt évszázad megmutatta, milyen rossz vége lehet”.
Az egyházfő egyúttal a pápa személye köré épített kultuszt is kifogásolta, és azt hangsúlyozta, hogy a többiekhez hasonlóan ő is csak egy egyszerű hívő. “Nem tartom magam különlegesnek. Bűnös vagyok és esendő” – tette hozzá.
Az egyházfőtől, aki először adott nagyobb lélegzetvételű interjút német lapnak, azt is megkérdezték, hogy kételkedett-e valaha Isten létezésében. “Az üresség pillanatai előttem sem ismeretlenek” – válaszolta.
Ugyanakkor szerinte a válság időszakai lehetőséget adnak a fejlődésre, és a hívő, aki nem tapasztalja meg ezt, még nem érett meg teljesen.