Kül-ügy

A román határrendészet nem ad tájékoztatást Szávay István Jobbik-alelnök kitiltásáról

Csak az érintettekkel közlik, hogy a román állam mely intézménye mikor, miért és mennyi időre tiltotta ki őket.

2016.03.11 13:33MTI

Az MTI azzal kapcsolatban szerette volna megtudni a román hatóság álláspontját, hogy március 8-án az Ártánd-Bors átkelőhelyen a határrendészet megakadályozta, hogy Szávay István belépjen Romániába. Emellett arra vonatkozóan is információkat kért, hogy szerepelnek-e más magyar állampolgárok is a román hatóságok tiltólistáján.

A határrendészet közölte: Szávay István ellen - akit a hatóság válaszában nem nevez néven - "a jogosult hatóságok" rendelték el a belépés elutasítását a Románia területén való szabad mozgásra vonatkozó 2005/260-as törvény alapján. "A hatályos törvények és az ellenőrzési procedúra előírja az érintett személy tájékoztatását egy íven, amely az üggyel kapcsolatos fontos adatokat: az intézkedés okát, a jogorvoslati lehetőséget, valamint az intézkedés hatályát tartalmazza" - áll a határrendészet válaszában.

A hatóság közölte, az adatvédelmi szabályok és más törvények értelmében ezek az információk csak az érintett személlyel, vagy annak törvényes képviselőjével közölhetők. Az intézmény szerint a más magyar állampolgárok esetleges kitiltására vonatkozó információ nem közérdekű, ezért nem tájékoztathatnak róla.

Két éve, 2014. március 17-én a román belügyminisztérium szóvivője, Monica Dajbog jelentette be, hogy négy magyar állampolgár - köztük Szávay István - egy évig nem léphet be Románia területére. Akkor a minisztérium többek között nemzetbiztonsági okokra hivatkozott, és meg is nevezte az érintetteket. A korábbi kitiltást Szávay István megtámadta a román bíróságon, de - amint a bírósági ügyeket összesítő román portál közölte - a bukaresti táblabíróság 2014 decemberében jogerősen elutasította keresetét.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.