Illegális bevándorlás
Alkancellár: idén az egymilliót is elérheti a Németországra érkező menekültek száma
"Számos jel mutat arra, hogy idén nem 800 ezer menekültet kell befogadnunk, mint azt a belügyminisztérium tervezte, hanem egymilliót".
2015.09.14 11:52MTIIdén az egymilliót is elérheti a Németországra érkező menekültek száma a korábbi 800 ezres becsléssel szemben - figyelmeztetett hétfőn Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter.
"Számos jel mutat arra, hogy idén nem 800 ezer menekültet kell befogadnunk, mint azt a belügyminisztérium tervezte, hanem egymilliót" - hangsúlyozta a CDU/CSU pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) elnöke a párt honlapján megjelent közleményében.
Sigmar Gabriel vasárnap arról beszélt, hogy a menekültválságban tanúsított európai tétlenség a teljesítőképessége határára taszítja Németországot.