Forradalom és szabadságharc
Március 15.: közösen emlékeztek meg az ellenzéki EP-képviselők
Közösen emlékeztek meg Strasbourgban az 1948-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról magyar ellenzéki politikusok.
2015.03.11 18:15MTIAz MSZP alelnökének közleménye szerint Ujhelyi mellett Szanyi Tibor, valamint a Demokratikus Koalíció politikusai, Molnár Csaba és Niedermüller Péter, továbbá Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője helyezett el koszorút a strasbourgi Petőfi-emlékműnél, valamint az LMP-s Meszerics Tamás is "támogatásáról biztosította" a megemlékezést, amelyen személyesen nem tudott részt venni.
A politikusok hangsúlyozták, hogy a forradalom és szabadságharc hőseinek eszméi a tiszteletadáson túl tettekre is kötelezik a demokratikus elkötelezettségű nemzedékeket.
"A márciusi ifjak a demokratikus szabadságjogok, a nyugatos, felvilágosult Európához való tartozás és a sajtószabadság mellett tettek hitet, amely értékek sajnálatos módon több mint százötven évvel később is védelemre és megerősítésre szorulnak Magyarországon" - áll az Ujhelyi István által kiadott közleményben.
A kommüniké szerint a megemlékezésre az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, a bolgár Szergej Sztanisev is elment. Ott volt a szocialisták országgyűlési képviselője, Szabó Sándor és Solymos László, Szeged alpolgármestere is.