Közös karib-tengeri gyakorlat?
Oroszország hajórajt, katonai repülőgépeket küld Venezuelába
Oroszország hadihajórajt, valamint nagy hatótávolságú járőröző repülőgépeket küld Venezuelába egy novemberi közös karib-tengeri gyakorlat céljából - erősítették meg Moszkvában.
2008.09.09 08:18MTIAz Egyesült Államok politikájával élesen szemben álló Venezuela a múlt hét végén jelentette be az Oroszországgal tervezett közös gyakorlatot, amelyet Andrej Nyesztyerenko orosz külügyminisztériumi szóvivő hétfőn megerősített. A moszkvai bejelentés olyan időszakban történt, amikor az orosz-amerikai viszonyt igen megterhelte, hogy a közelmúltban Grúziának segélyt szállító NATO-hadihajók érkeztek a Fekete-tengerre, azaz az orosz partok közelébe.
Moszkva emiatt az elmúlt hetekben többször tiltakozott. Nyesztyerenko egy hétfői tájékoztatón mindazonáltal azt hangoztatta, hogy a karib-tengeri gyakorlatot már korábban elhatározták, vagyis nincs köze a Kaukázusban zajló eseményekhez, az ottani politikai helyzethez. Az orosz északi flotta parancsnoksága szerint a Nagy Péter atommeghajtású cirkáló - amely hagyományos és atomtöltettel felszerelt rakéták hordozására egyaránt alkalmas -, és három másik orosz hadihajó vesz majd részt a gyakorlaton.
Az orosz külügyi szóvivő nem fedte fel, hogy Moszkva ezenkívül milyen repülőgépeket küld Venezuelába, mindössze annyit árult el, hogy azok átmenetileg egy ottani légitámaszponton fognak állomásozni.