Egy másik támadásban 23-an haltak meg
Megtámadták Karacsi repterét, mindenkivel végeztek a rendfenntartók
A tűzharc mintegy hat óra hosszáig tartott. Közben három robbanás történt, és tűz keletkezett a terminálon.
2014.06.09 08:21MTI
Egy állig felfegyverzett, tíztagú csoport megtámadta vasárnap éjjel Karacsi pakisztáni nagyváros nemzetközi repülőterének egyik terminálját, tűzharcot vívott a rendfenntartó erőkkel, majd utóbbiak mindegyiküket megölték - közölték hivatalosan. Közben az ország délnyugati részén öngyilkos támadás érte síita zarándokok egy autóbuszát, amelynek utasai közül 23 meghalt.
A karacsi támadók automata fegyverekkel és gránátokkal, rakétagránátokkal voltak felszerelkezve. Tűzpárbajt vívtak a biztonsági őrséggel, majd a hadsereg riasztott katonái vették fel velük a harcot. A tűzharc mintegy hat óra hosszáig tartott. Közben három robbanás történt, és tűz keletkezett a terminálon.
A hadsereg hétfő délelőtt bejelentette, hogy mind a tíz támadót megsemmisítette, és újra hatósági ellenőrzés alatt van az egész repülőtér, a tüzet pedig, amely egy épületben keletkezett, eloltották. Egyik repülőgépben sem esett kár. Az incidensben a támadókon kívül meghalt 11 ember: kilenc biztonsági őr és a repülőtér két alkalmazottja - közölte a hadsereg szóvivője.
A szóban forgó terminálról nem indulnak átlagos kereskedelmi járatok, csak magas rangú tisztségviselők gépei és teherszállító gépek. A támadók - rácsokat átvágva - legalább két helyen jutottak be a terminál területére. Egyelőre nem lehet tudni, hogy tartoznak-e valamelyik lázadócsoporthoz.
A zarándokokat érő támadásban négy öngyilkos merénylő támadta meg az autóbuszt az iráni határ közelében lévő Tuftán város egyik szállodájánál - közölte Belucsisztán tartomány belügyminisztere.
A pakisztáni tálibok vállalták magukra hétfőn a Karacsi pakisztáni nagyváros nemzetközi repülőterének egyik terminálja ellen vasárnap éjjel elkövetett támadást, amelyben a legfrissebb információk szerint 27-en haltak meg.
A tálibok egyik szóvivője közölte: a támadás bosszú volt a pakisztáni hadsereg afgán határon végrehajtott légi támadásaiért.
"Mi hajtottuk végre a támadást, amely azt üzeni a pakisztáni kormánynak, hogy még mindig létezünk, és válaszolunk a falvaikban bombatámadásokkal megölt ártatlan emberek halálára" - fogalmazott Sahidullah Sahid. Azt is mondta, hogy a támadás megtorlás volt Hakimullah Mehszúd haláláért. A pakisztáni tálibok vezetőjét tavaly novemberben ölték meg dróntámadásban.
A karacsi repülőtér egyik terminálját egy állig felfegyverzett, tíztagú csoport támadta meg vasárnap éjjel. A támadók automata fegyverekkel és gránátokkal, rakétagránátokkal voltak felszerelkezve. Több órán át tartó tűzharcot vívtak a rendfenntartó erőkkel, közben legalább három robbanás történt és tűz keletkezett a terminálon. Az összecsapásban valamennyi támadó életét vesztette, hetet lelőttek, hárman a robbanásokban haltak meg.
A legfrissebb adatok szerint a merényletben a tíz támadó mellett a rendfenntartó erők 13 tagja és négy civil is életét vesztette. A 23 sebesült közül öt állapota válságos.
A hatóságok szerint a támadók legalább egy része üzbég volt. A terminálon kívül még folyik a keresés, mert attól tartanak, hogy néhány fegyveres elbújt egy közeli hangárban.
A szóban forgó terminálról nem indulnak átlagos kereskedelmi járatok, csak magas rangú tisztségviselők gépei és teherszállító gépek. A támadók - rácsokat átvágva - legalább két helyen jutottak be a terminál területére.