Előre a Boko Haram útján
Közel 200 kurdot raboltak el Szíriában
Az Al-Kaidához köthető szír terrorszervezetnek a kurdok olajára fáj a foga.
2014.05.30 19:15MTI
Százlilencvenhárom kurdot rabolt el a Szíria északi részén található Aleppó tartományban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista csoport - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója szerint a történtek oka nem ismert, de - mint hozzáfűzte - az ILIÁ ellenőrzése alatti területeken gyakoriak az ehhez hasonló bűncselekmények.
A 2006-ban létrejött ILIÁ az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagja, amely egy évvel ezelőtt tett hivatalos bejelentést szíriai jelenlétéről. Az ILIÁ harcban áll az al-Kaida hivatalos szíriai szárnyával, az an-Nuszra Fronttal és más felkelőcsoportokkal is.
A kurd milíciák hónapok óta harcolnak az ILIÁ ellen, amely meg akarja szerezni a többnyire kurdok lakta régiókban található olajmezőket, és végső célja egy iszlám állam létrehozása.