Van remény megkötni a megállapodást

Iráni atomprogram - nincs haladás

Nem sikerült előrelépni Irán és a hatoknak nevezett országcsoport péntek este befejezett bécsi tárgyalásain, és az újabb forduló időpontját sem tűzték ki

2014.05.16 20:55MTI
Freedigitalphotos Idea go

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország képviselői kedd óta konzultáltak az iráni küldöttséggel azzal a céllal, hogy megfogalmazzák a vitatott iráni atomprogram semlegesítéséről készülő megállapodás alapelemeit, de "kézzel fogható haladás nem volt".

A korábbi tárgyalási fordulókkal szemben most nem fogadtak el közös közleményt. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes országa sajtójának azt mondta, hogy az álláspontok különbsége több kérdésben is túl nagy volt ahhoz, hogy elkezdjék a tervezet megszövegezését. A diplomata amúgy "komolynak és építő jellegűnek" minősítette a megbeszéléseket, és úgy vélte, hogy van remény megkötni a megállapodást a tervezett július 20-i dátummal, "ha tiszteletben tartják Irán jogait".

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes szerint "valamivel több realizmusra van szükség", és figyelmeztetett, hogy "nem áll rendelkezésre korlátlan idő". Közölte, hogy a tárgyalásokat valamikor júniusban folytatják.

Az amerikai fél korábban már jelezte, hogy az e heti egyeztetések lassúak és nehezek voltak, és a két fél álláspontja között továbbra is jelentős eltérések vannak.

A nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolják Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenységének leple alatt atomfegyver előállítására törekszik, amit az iráni kormány következetesen tagad.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.