Kevesebb katona

Moszkva korlátozza csapatai létszámát

Oroszország eleget tesz a katonák számát korlátozó nemzetközi megállapodásoknak Ukrajna határánál.

2014.03.23 14:24MTI

"Az orosz védelmi minisztérium eleget tesz minden nemzetközi egyezménynek, amely korlátozza a katonák létszámát az Ukrajnával határos területeken" - idézte a politikust az ITAR-TASZSZ hírügynökség.

Antonov arra reagált, hogy a külföldi sajtóban elterjedt: Oroszország jelentős katonai erőt vont össze az orosz-ukrán határon. Kijelentette, a külföldi missziók ellenőrző útjaikon, így az Ukrajnával határos régiókban, azt a következtetést vonták le, hogy "az orosz fegyveres erők semmilyen be nem jelentett katonai tevékenységet nem folytatnak, amelyek fenyegetnék a szomszédos országok biztonságát".

Hozzátette, hogy Európában objektív kritériumai vannak az államok katonai tevékenységének kimutatására. Ez egy átlátható és bizalmon épülő rendszer a hagyományos fegyverzet ellenőrzésének terén. Alapját a Nyitott égbolt, valamint a Bécsben, a bizalom erősítéséről és a biztonságról 2011-ben elfogadott megállapodás képezi - hangoztatta az orosz védelmi miniszterhelyettes.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.