Március 15.
Határon túli megemlékezések a nemzeti ünnepen
Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján hivatalos anyaországbeli képviselet is lesz.
2014.03.15 08:55MTI
Erdélyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára vesz részt március 15-i megemlékezéseken. Semjén Zsolt a kézdivásárhelyi emlékünnepségen mond beszédet a délelőtt folyamán. Maksán Németh Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Néppárt elnöke részvételével rendeznek ünnepi megemlékezést. A parlamenti államtitkár emellett beszédet mond a sepsiszentgyörgyi ünnepségen is. Nagyváradon mond beszédet Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Tusnádfürdőre várják Bíró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét.
A vajdasági központi megemlékezés vendége Szabadkán Martonyi János külügyminiszter lesz.
Kárpátalján, Ungváron Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi megemlékezésén vesz részt.