Börtön és pénzbírság a törvényszegőknek
Szíriának elege lett a külföldi harcosokból
A szomszédos arab országok állampolgárait leszámítva ezentúl minden külföldi csak érvényes vízummal léphet Szíria területére.
2014.03.12 20:35MTI
A szíriai parlament március 5-én fogadta el azt a jogszabályt, amely kiköti, hogy a közel-keleti országba beutazó, illetve onnan távozni akaró minden egyes külföldinek rendelkeznie kell a szíriai diplomáciai képviseletek vagy konzulátusok által kiállított, érvényes vízummal. Korábban az összes arab állam, valamint több más ország, köztük Irán és Törökország is vízummentességet élvezett. A jogszabály ugyanakkor továbbra sem vonatkozik a Szíriával határos arab országokra az azokkal érvényben lévő "speciális" kétoldalú megállapodások okán.
A szóban forgó jogszabály egytől öt évig terjedő szabadságvesztést, illetve 5 és 10 millió szíriai font (mintegy 8 és 16 millió forint) közötti pénzbírságot irányoz elő a törvény megszegőinek.
Zijád al-Halabi damaszkuszi főügyész a kormánypárti lapnak azt mondta, hogy a jogszabály olyan időben született, amikor Szíria "nehéz körülményeket él meg". Rámutatott: a határvidékeken jelenleg káosz uralkodik, és ez a törvény éppen a szíriai állam szuverenitásának megerősítésére hivatott, mivel a szíriai hatóságok engedélye nélkül senkinek nem engedi a a belépést az országba.
A közel-keleti országban három éve dúl polgárháború, amelyben a radikalizmust vizsgáló nemzetközi szervezet, az ICSR (International Centre for the Study of Radicalisation) januári adatai szerint - több mint 70 államból - legalább 11 ezer külföldi, köztük 2 ezer európai harcol az Aszad hatalmát megdönteni akaró felkelők oldalán.