Segítőjükkel is végeztek
Iszlamista fegyvereseket ölt az orosz rendőrség
Az orosz rendőrség megölt négy feltételezett iszlamista fegyverest, és egyik segítőjükkel is végzett az észak-kaukázusi Dagesztán fővárosában, Mahacskalában.
2014.02.10 14:52MTI
A történtekről a Kommerszant című orosz napilap számolt be internetes oldalán. A lövöldözés szombaton robbant ki egy sokemeletes lakóháznál. A rendőrség értesült róla, hogy a ház egyik harmadik emeleti lakásába nemrég beköltözött hat férfi. Mint kiderült, a bujnakszi terrorcsoport négy tagja és két segítőjük.
A fegyveresek, miután észrevették a biztonságiakat az utcában, kísérletet tettek arra, hogy kitörjenek. A lövöldözések szünetében az egyik segítő megadta magát.
A többiek folytatták a harcot, amelyben a biztonságiak végül mindannyiukkal végeztek. Az öt halott közül négyet már azonosítottak, köztük a bujnakszi csoport vezetőjét, Alekszej Pasencevet, ragadványnevén Abdul Malikot.
Az orosz vahhábita 2011-ben érkezett Dagesztánba, hogy részt vegyen a iszlám szent háborúban, a dzsihádban. Két évvel később már az egyik bandának ő volt a vezetője, számos gyilkosság és terrorcselekmény fűződött a nevéhez.
A tavaly december végén Volgográdban elkövetett, 34 áldozatot követelő pokolgépes merényletek elkövetői is a bujnakszi csoport tagjai voltak. A szombati eset miatt tovább nőhet az aggodalom a Szocsiban zajló téli olimpia biztonságával kapcsolatban.