Felügyel a főnök
Putyin felügyelte az orosz nukleáris erők hadgyakorlatát
Több interkontinentális ballisztikus rakétát is kilőttek az orosz nukleáris elrettentő erők hadgyakorlatán, Vlagyimir Putyin elnök végig felügyelte az eseményt.
2013.10.31 00:26MTIA gyakorlaton részt vettek űrvédelmi és haditengerészeti erők, valamint hadászati nehézbombázók is, és "a kilövések végrehajtása megfelelt az elvárásoknak, minden célpontot eltaláltak" - olvasható a Kreml rövid közleményében.
br> A hadászati nukleáris erők mellett légvédelmi egységekkel, valamint a légierő és a haditengerészet részvételével hajtották végre a hadgyakorlatot, amelyen két interkontinentális ballisztikus rakétát indítottak szárazföldről. Az északnyugati Arhangelszk közelében lévő pleszecki űrrepülőtérről egy RSZ-12M Topol típusú, az Uráli Katonai Körzetben található Orenburg térségéből pedig egy RSZ-20V Vojevoda típusú rakétát lőttek ki. A védelmi minisztérium közleménye szerint a rakéták sikeresen megsemmisítették kamcsatkai célpontjaikat.
br> A hadgyakorlat során az Északi-tengeri és a Csendes-óceáni Flotta nukleáris meghajtású tengeralattjáróiról víz alól indított két nagy hatótávolságú rakétát is felbocsátottak.
br> A dél-oroszországi Asztraháni területen tartott hadgyakorlaton egy feltételezett rakétatámadást kellett elhárítania az arra kijelölt Sz-300-as, valamint a legújabb, Sz-400-as jelű légvédelmi egységeknek. A kilőtt elfogórakéta sikerrel eltalálta kazahsztáni célpontját, amely egy ballisztikus rakéta röppályáját modellezte.
br> Moszkva korábban meghirdette a hadsereg nagyarányú modernizációját. Az országban egyre gyakrabban rendeznek hadgyakorlatokat, ezzel is demonstrálva az orosz katonai erő újjáéledését.
br> Júliusban a Szovjetunió szétesése óta eltelt több mint húsz év legnagyobb szabású összevont gyakorlatát tartották. Ebben az orosz hadsereg középső és keleti katonai körzeteinek csapatai, a katonai légierő távolsági szállító egységei vettek részt az orosz hadsereg Csendes-óceáni flottájával együtt, mégpedig mintegy 160 ezer katonával, ötezer harckocsival, több mint száz repülőgéppel és tucatnyi hadihajóval.