Fegyveresfelvonulás
Hatalmas katonai díszszemle Dél-Koreában
Jelentős haderőt felvonultató katonai díszszemlét tartottak kedden Dél-Koreában a hadsereg fennállásának és az Egyesült Államokkal kötött szövetségnek a 60. évfordulója alkalmából.
2013.10.01 09:32MTIMás fejlett fegyverek mellett bemutatták az ország legnagyobb hatótávolságú rakétáját is, amellyel csapást lehet mérni Észak-Korea bármely pontjára.
Tíz év óta ez volt az első ilyen nagy, elrettentésnek is szánt katonai parádé, de az első azóta is, hogy Észak-Korea februárban végrehajtotta harmadik atomkísérletét, és nukleáris háború kirobbantásával fenyegette meg Szöult. Az ünnepségeken jelen volt Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, aki négynapos látogatást tesz az országban.