Legkevesebb 23 halott
Újabb robbantásos merényletek Irakban
Pokolgépek robbantak csütörtökön az iraki főváros, Bagdad körzetében több helyszínen, legkevesebb huszonhárman meghaltak.
2013.09.26 11:58MTIA legtöbb halálos áldozattal járó merénylet a síiták lakta Szabaa-al-Búr település piacán történt, ahol három pokolgép robbanásában legalább tizenhatan haltak meg. Két robbanószerkezet a piac bejáratánál lépett működésbe, míg a harmadik annak területén. A halálos áldozatok között három nő és két gyerek van.
A település mintegy 30 kilométerre északra fekszik a fővárostól. Ezt megelőzően Bagdad déli részén, Dúra negyed piacán történt robbanás, hét ember, köztük két nő életét vesztette, tizenheten megsebesültek. Egyelőre senki sem vállalta magára a merényleteket, de azok az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának, az Iraki Iszlám Államnak a módszereit idézték.
Az al-Kaida a szunnita kisebbségnek a síita irányítású kormánnyal szembeni elégedetlenségre építi taktikáját. A felkelők főképpen az emberekkel zsúfolt helyeket, kávézókat, mecseteket keresik merényleteik végrehajtásához, hogy minél nagyobb legyen az emberveszteség. Az elmúlt hónapok erőszakos akcióiban több mint négyezren haltak meg az országban.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


