New York

Kezdetét vette az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka

New Yorkban kedden délután megkezdődött az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka, amelyen több mint 190 ország képviselői vesznek részt.

2013.09.17 22:42MTI

Noha a Közgyűlés elnöke, John Ashe a témák széles körét vázolta fel, kezdve a társadalmi fejlődés kérdéseivel, a nők és a fiatalok helyzetén át az emberi jogok érvényesüléséig, a küldöttségek arra készülnek, hogy azonnal szünetet szavazzanak meg a hivatalos megnyitó után és meghallgassák Ban Ki Mun főtitkár tájékoztatóját a vegyi fegyverek szíriai bevetéséről.

Az erről szóló jelentés hétfőn mutatta be a főtitkár a Biztonsági Tanácsnak, amelynek állandó tagjai kedden zárt ajtók mögött vitát kezdtek a szíriai konfliktus kezeléséről szóló amerikai-brit-francia határozati javaslatról.

A három ország arra hajlik, hogy a készülő határozatban hivatkozzanak az ENSZ-Alapokmány VII. fejezetére, amely katonai erő alkalmazását helyezi kilátásba, ha Szíria nem hajtja végre a vegyi fegyverei eltávolításáról szóló megállapodást. Oroszország egyelőre korainak tartja a VII. fejezet megemlítését a határozatban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.