Egy ember eltűnt
Felhőszakadás, árvíz Romániában - hét halott
Felhőszakadás okozott árvizet csütörtökre virradóra több kelet-romániai faluban, Galati megyében: a dombokról lezúduló áradat hét ember életét követelte.
2013.09.12 10:48MTI
A térségben néhány óra alatt nagy mennyiségű, négyzetméterenként 110 liternyi csapadék hullott: a havi átlag csapadék csaknem háromszorosa. Cuca, illetve Costachi Negri községben három-három, Cudalbi-ban pedig egy személy vesztette életét.
Az árvíz 17 településen okozott pusztítást: 700 ház került víz alá, tucatnyi járművet sodort el a víz. A mentésben részt vevő 350 tűzoltónak 45 vészhelyzetben lévő lakost sikerült kimentenie - közölte a katasztrófavédelem szóvivője.
A bajba jutott településekről 330 lakost kellett kitelepíteni. A tűzoltók 120 háziállatot is kimentettek a vízből. A pályára hordott iszap miatt a Galati-Barlad vasútvonalon szünetel a közlekedés, hasonlóképpen járhatatlanná vált a DN2-os jelzésű főút is. 17 település maradt villanyáram nélkül.
Victor Ponta román miniszterelnök csütörtökre összehívta az országos árvízvédelmi operatív törzset.