Négy év előzetes
Tóásó-ügy: elutasította a bíróság a szabadlábra helyezési kérelmet
Elutasította a bolíviai bíróság a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd feltételes szabadlábra helyezési kérelmét az úgynevezett terrorista per tárgyalása során - jelentette a bolíviai sajtó.
2013.08.30 08:59MTI
A Cochabambában kiadott, Los Tiempos című újság honlapján olvasható írás szerint Tóásó ismét arra a tényre alapozta kérelmét, hogy jogellenesen tartják előzetes letartóztatásban immár több mint négy éve, miközben a bolíviai törvények csupán 36 hónapig teszik ezt lehetővé.
A bíróság megítélése szerint ugyanakkor a vádlottnak személyesen is része volt abban, hogy a per elhúzódott.
Az írás arra is emlékeztetett, hogy az ENSZ illetékes munkacsoportja is kérte Tóásó szabadlábra helyezését hasonló érvek alapján. Erre azonban a bíróság azzal válaszolt, hozzá nem jutott el ez a dokumentum, bár a kormányt értesítették arról.
Az ügyészek ezzel kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy az országban a helyi törvények alapján kell eljárni. Szerintük továbbá Tóásó fogva tartása legális volt.
A bolíviai kommandósok 2009. április 16-án az akkor a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. A pernek összesen 39 vádlottja van.
Kapcsolódó írások:
- A magyar kormány a nyilvánosság erejében bízik
- Tóásó családja gyors vizsgálatot sürget Michael Dwyer halála ügyében
- Tóásó-ügy - A bolíviai kormány kételkedik a halálesettel kapcsolatban
- Sokkoló vallomást tett Tóásó
- Tóásó-ügy - folytatódtak a vallomások
- Tóásó-ügy - A vádlott alapvető jogainak megsértésére hivatkozott
- Győri Enikő Madridban is segítséget kért