Hírműsorok
Megkezdte a műsorok sugárzását az új görög köztévé
Megkezdte a hírműsorok sugárzását az új görög köztévé, miközben az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) felfüggesztette a takarékossági okokból két hónapja bezárt, de azóta is sugárzó korábbi közszolgálati adó műsorainak műholdas továbbítását.
2013.08.21 08:59MTI
A júliusi elindulása óta csupán dokumentumfilmeket és klasszikus játékfilmeket sugárzó EDT nevű új köztévé szerda reggel egy kétórás hírműsorral nyitotta a napot, miután a céghez nemrég 500 embert vettek fel kéthónapos szerződéssel.
Az új köztévé egy hónappal a korábbi közszolgálati adó, az ERT júniusi bezárását követően kezdte meg próbaadását. Az ERT működésének felfüggesztését a görög kormánykoalíció legnagyobb pártja, a konzervatív Új Demokrácia takarékossági okokra hivatkozva rendelte el.
Az intézkedés heves tüntetésekhez és számos külföldi szervezet tiltakozásához vezetett, valamint kormányválságot is eredményezett.
Az ERT 2700 elbocsátott dolgozója azonban a rendelkezés ellenére a tv athéni székházában a mai napig folytatja a műsorkészítést és sugárzást, a programokat pedig szerdáig az EBU műholdas állomásai is továbbították.
Az EBU ugyanakkor bejelentette, hogy szerdától beszünteti az ERT műsorainak sugárzását, arra hivatkozva, hogy az új köztévé megkezdte a hírműsorok közvetítését. Az ERT dolgozói közölték, hogy a lépés ellenére az interneten folytatni fogják műsoraik sugárzását.