Több embert megbetegített
Bíróság előtt a húsba mérget fecskendező kínai férfi
Bíróság elé állították azt a férfit, aki még 2008-ban egy kínai üzemben mérget fecskendezett több fagyasztott húsos csomagba, és ezzel megbetegített négy kínai és kilenc japán fogyasztót.
2013.07.31 07:57MTI
A 39 éves férfiről kiderült, hogy elégedetlen volt a fizetésével, nem jött ki kollégáival, és állítólag ezért követte el tettét – közölte a városi ügyészség. A férfi 2007 nyarán már megpróbálkozott a mérgezéssel, de nem járt sikerrel. Hónapokkal később azonban sikerült a hűtőházban hat-kilenc csomagba befecskendeznie növényvédőszert.
Az észak-kínai Hopej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban történteket kínai és japán nyomozók is vizsgálták, de az élelmiszeripari üzemben nem találtak nyomot, valamennyi, a mérgezett szállítmánnyal egy időben gyártott termék minősége rendben volt. Az árut ennek ellenére visszahívták a boltokból, és a termelést ideiglenesen leállították.
A gyanúsítottat két évvel később, 2010 márciusában vették csak őrizetbe. Lü Jüe-ting 16 éven át dolgozott az üzemben és 2009-ben lépett ki a vállalattól. A tárgyalás három órán át tartott, az ítéletet majd később hirdetik ki.