Halliburton
2010-es olajkatasztrófa - megsemmisítették a bizonyítékokat
A cég most jelezte, hogy kész kifizetni a kiszabható legnagyobb büntetést. Emlékeztetett arra is, hogy korábban már önként adományozott 55 millió dollárt (több mint 12 milliárd forintot) egy amerikai állatvédő szervezetnek.
2013.07.26 11:22MTI
Megsemmisítette az ellene szóló bizonyítékokat a Halliburton energiaszolgáltató vállalat, amelyet amerikai hatóságok a 2010-es olajkatasztrófa, az úgynevezett Deepwater Horizon-ügyben helyeztek vád alá - közölte az amerikai igazságügyi tárca pénteken.
A Mexikói-öbölben történt súlyos baleset az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajszennyezését okozó szerencsétlensége volt, melynek során 11, a kútnál dolgozó munkás halt meg, az elsüllyedt Deepwater Horizon platform helyén pedig csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe.
Az amerikai Halliburton energiaügyi szolgáltató cég - amely ellen év eleje óta per folyik az ügyben - a bíróság előtt ismerte el, hogy megsemmisítette a katasztrófát követően az olajkút betonozásáról készült számítógépes szimulációs eredményeket.
Korábbi vizsgálatok szerint a betonozás minőségi hiányosságai szénhidrogének beszivárgását okozhatták a kútba, és elképzelhető, hogy ez váltotta ki a robbanást.
A cég most jelezte, hogy kész kifizetni a kiszabható legnagyobb büntetést. A vállalat emlékeztetett arra is, hogy korábban már önként adományozott 55 millió dollárt (több mint 12 milliárd forintot) egy amerikai állatvédő szervezetnek.
A vádhatóság a vállalat közleménye szerint közölte, hogy cserében nem folytatja a bűnvádi eljárást a Halliburton ellen.

Kapcsolódó írások:
- Megkezdődött a 2010-es BP-olajkatasztrófaper
- Kormányzati jelentés: a biztonsági hiányosságok a BP-nél vezettek az olajkatasztrófához
- Megmérgezte a palackorrú delfineket is az olajkatasztrófa
- Súlyos károkat okozott a Mexikó-öbölben történt olajkatasztrófa
- 40 ezer hordó olajjal szennyezte szét a Shell a nigériai partokat
- 5 milliárd dollárt kaptak eddig az olajkatasztrófa károsultjai
- A BP vezetője a legjobban fizetett európai csúcsvezető
- Az olajkatasztrófa vezeti a twitterezők 2010-es ranglistáját
- Olajkatasztrófa - elismerte mulasztását a kútépítés egyik kivitelezője
- Tízmilliárd dollárt költött a BP az olajkatasztrófa elhárítására