Vád
ENSZ Gyermekjogi Bizottsága: palesztin gyermekeket kínzott Izrael
A jelentés szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket.
2013.06.21 06:35MTI
A foglyul ejtett palesztin gyermekek kínzásával vádolta Izraelt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága. A genfi székhelyű, 18 független szakértőből álló és a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt működő testület csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, hogy az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken az izraeli hatóságok az elfogott palesztin gyermekeket megkínozták, többeket pedig élő pajzsként használtak.
A jelentés szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket. A jelentés azt írta, hogy a legtöbb palesztin gyermeket azért tartóztatták le, mert kövekkel dobálták meg az izraelieket. A bizottság szerint ez olyan cselekmény, amiért akár 20 évig terjedő börtön jár. A bizottság utoljára 2002-ben hozott nyilvánosságra hasonló jelentést, és a mostaniban az azóta eltelt tízéves időszakot vizsgálta. Azt állította, hogy ebben az időszakban palesztin gyermekek százait ölték meg, és ezreket sebesítettek meg az izraeli katonai műveletek során, különösen Gázában, a sűrűn lakott területek ellen végrehajtott légi és haditengerészeti csapásokban.
Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy - mint írta - palesztin gyermekeket továbbra is élő pajzsként használnak, és a 2010 január valamint 2013 márciusa közötti időszakban 14 ilyen esetről tett említést. Az izraeli külügyminisztérium reagálásában emlékeztetett arra, hogy idén márciusban már választ adott az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek egy hasonló jelentésére. Egyidejűleg megkérdőjelezte, hogy a mostani bizottsági vizsgálat új tényeken alapulna.
A minisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy a jelentés semmi újat nem tartalmaz. Márciusban egyébként a szóvivő azt közölte, hogy az UNICEF jelentésében foglaltakkal kapcsolatban a külügyminisztérium, illetve a hadsereg együttműködött a szervezettel annak érdekében, hogy javítsanak a fogságban lévő palesztin gyermekek helyzetén. Csütörtöki beszámolójában az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága elismerte Izrael nemzetbiztonsági aggodalmait. Megjegyezte azt is, hogy a közel-keleti konfliktusban izraeli és palesztin gyermekeket egyaránt megölnek, illetve megsebesítenek, de azt állította, hogy több a palesztin áldozat.
Kapcsolódó írások:
- Korrupcióval gyanúsítják az izraeli főrabbit
- Képek - Barbra Streisand a nők jogait védi Izraelben
- Ha nem tiltakozik ellene, mindenkiből szervdonor lehet Izraelben
- 18 célpontot jelöl meg Szíriában a közös amerikai-izraeli készenléti terv
- Izrael: Irán célja továbbra is Izrael elpusztítása
- Rekordárat fizetett a Google az izraeli Waze navigációs programért
- Netanjahu szerint Izrael csak magára számíthat
- Izrael nem hagyja szó nélkül, ha Szíria Sz-300 rakétákat kap
- Az izraeliek többsége támogatná a békekötést