Mindent a hatalomért

Hogyan lett a szabadsághősből Afrika szégyene?

A szabadság szimbóluma volt, ma a totális elnyomás mintapéldája. Ezreket gyilkoltatott meg, milliókat terrorizál, hogy megőrizze csaknem harminc éve megszerzett hatalmát. A Passzátszélben a világ ügyeinek alakítói: ezen a héten Robert Mugabe zimbabwei elnök.

2008.07.07 18:09ZONA
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Egy ember, aki a mennyből a poklok felé tart. Ez Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki évtizedeken át volt a szabadság egyik élő jelképe a világban, egyenrangú Mandelával és Kenyattával, de mára a buta elnyomás és faji türelmetlenség szimbólumává silányult. Minden országnak, amely a gyarmati sorból kitörhetett, szörnyűk voltak az első évek. 

Annak idején Mozambikban és Angolában láttam, hogy a portugálok távozása valóságos sokkot és szellemi-gazdasági nyomort hagyott maga után: elnéptelenedett egyetemeket, szakmunkáshiányt, falakból kiszaggatott konnektorokat, olvasók nélkül maradt lapokat. Az új rendszer meg ott állt, kicsit bambán, mert nem volt ember, aki beindítsa az erőműveket, vagy beadjon egy oltást a gyerekeknek. De számos ország idővel, keserves munkával és sok segítséggel, lassan kimászott a gödörből. 

Robert Mugabe rendszere viszont egyre mélyebbre süllyed vissza. „Volt idő, amikor nem ismertem nála nagyszerűbb és nyitottabb politikai vezetőt, most viszont nem ismerek senkit, aki visszataszítóbb volna nála” – mondja róla David Frost, a BBC egykori frontembere (jelenleg az al-Dzsazíra büszkesége), aki több tucat interjút készített vele már a hetvenes években.
 
A 84 éves államfő rendszere a kifosztás, az állami terror, a kínzás és a gazdasági tombolás szinonimája lett a világsajtóban. Nincs lap, nincs ország, nincs politikus, aki egyetlen jó szót tudna vagy akarna mondani róla.

Robert Mugabe


Eszmék zűrzavara - győz az erőszak

A kézművescsaládból származó (apja asztalosmester volt), vallásos nevelésben részesülő Mugabe hat egyetemen is diplomát szerzett, még Londonban is. Beutazta Afrikát, közelről tanulmányozhatta olyan vezetők működését, mint Nkrumah ghánai elnök vagy a guineai Ahmed Sékou Touré. Már 35 éves volt, amikor hosszas csatangolásai után hazatért Rhodesiába, ahol Ian Smith telepes-gyarmati kormányzata állt az afrikai nemzeti eszme útjában, élvezve a vele szövetséges apartheid rendszerű Dél-Afrika és London támogatását. 

Mugabe 1963-ban csatlakozott a ZANU-hoz (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió), amelyet törzsi, vallási és ideológiai ellentétek sújtottak. Volt Nyugatról hozott liberalizmus (ez volt Mugabe), de bőven voltak maoista, castroista és persze marxista nézetek is, attól függően, hogy a viszonylag laza szerződés melyik csoportja éppen kitől kapott külföldi támogatást.


A pánafrikai gondolat

Az egyetlen összekötő elv a pánafrikanizmus volt, melynek zászlaja alatt Fekete-Afrika valamennyi népét egyesíteni akarták, nem nagyon törődve a súlyos törzsi ellentétekkel, melyeknek szörnyű kirobbanásait azóta láthatta a világ Ruandában, Kongóban, Sierra Leonéban és sok más helyen. Mégis, akkor és ott ez az eszme volt az egyetlen biztos kapaszkodó a fekete tömegeknek, mert sem a liberalizmus, sem a marxizmus tanításait nem értették és nem is igényelték túlzottan. 

Ez az idea természetesen egyet jelentett a fehér társadalom és uralom teljes tagadásával, felszámolásának heves vágyával, melyet Mandela később bölcsen kezelt Dél-Afrikában, Mugabe viszont ostobán Zimbabwéban. Nem meglepő tehát, hogy a Smith-rezsim minden létező eszközt bevetett a ZANU és vezetői (Sithole, Tekere, Zvobgo, Nkala) ellen. A menetrendszerű letartóztatások hamar utolérték az egyre hangosabban szónokló és rohamosan népszerűsödő Mugabét is, már 1964-ben rács mögé kerül, és ott is maradt tíz évig. 

A kényszerű szünetet tanulásra használta fel, a börtönben szerzett ügyvédi oklevelet. Szabadulását érdekes módon nem a Nyugat, hanem a dél-afrikai rezsim erőszakolta ki, Vorster miniszterelnök éppen apartheidenyhítő politikával kísérletezett, és ebben zavarta őt a rhodesiai rezsim könyörtelensége. Mugabe már szemléletében felvértezve és alaposan átgondolt politikai programmal szabadult, és szinte törvényszerűen lett a ZANU első embere. 

Ekkor már hős volt, legenda, akiről dalok szóltak, akihez a nép imádkozott, akinek a fotója ott volt minden taxi szélvédőjén és minden borbélyüzletben a tükör mellett. Pártja már nemcsak könyörgő és siránkozó politikai gyülevészhad volt, hanem jól megszervezett és katonai szárnyat is fenntartó alakulat, amely háborúba indult a kormányzat, de a konkurens fekete mozgalmak ellen is. 

Máig Mugabénak tulajdonítják – de nem bizonyítottan – a vetélytárs ZAPU elnöke, a nagy hírű Joshua Nkomo elleni merényletet, akit Zimbabwe atyjaként imádott a tömeg, és akinek fegyveres erői igencsak zavarták a ZANU harcosait.

További izgalmas részletek a Zónában!

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.