Hetekkel ezelőtt
Adóhivatali belső vizsgálat: a Fehér Ház jogtanácsosát előre tájékoztatták
A Fehér Ház vezető jogtanácsosát már hetekkel ezelőtt tájékoztatták a belső vizsgálatról, amely valószínűleg meg fogja állapítani,hogy a hivatal munkatársai "nem megfelelő" módon, célzott és pótlólagos vizsgálatnak vetettek alá konzervatív csoportokat.
2013.05.20 18:52MTI
A The Wall Street Journal egy fehér házi forrásra hivatkozva írta, hogy Kathryn Ruemler vezető jogtanácsossal április 22-én ismertették a pénzügyminisztérium jogászai, hogy a főellenőri vizsgálat a hamarosan befejeződik az IRS-nél.
Barack Obama elnök a múlt héten kijelentette, hogy a botrányról ugyanúgy május 10-én értesült, mint a közvélemény, amikor az IRS egyik illetékese egy jogászfórumon bocsánatot kért a visszaélésekért. Azzal kapcsolatban, hogy Ruemler jogtanácsos kit értesíthetett a Fehér Ház apparátusának vezetői közül, nem hangzott el tájékoztatás.
A The Wall Street Journal rámutatott: az új információ nem jelent támpontot azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat részéről volt-e bárkinek is köze a vizsgálatok 2010-es elindításához, mint ahogy azzal kapcsolatban sem, hogy a novemberi választásokat megelőzően a hatalom felső szintjein tudott-e valaki a vizsgálat komolyságáról.
Kapcsolódó írások:
- Az amerikai adóhivatal egy újabb vezetőjének kell távoznia
- Távozott tisztségéből az amerikai adóhivatal megbízott vezetője
- Obama: "tűrhetetlenek" az adóhivatalnál feltárt visszaélések
- Az interneten fürkészi az adóhivatal a kereskedőket
- Külföldre utalt pénzekre csap le a görög adóhivatal
- Bekötötték az adóhivatalhoz a horvát pénztárgépeket
- Adóhivatali vizsgálatra számíthatnak a brit milliomosok
- Többet kereshetnek az adóhivatal pénzügyi nyomozói
- Sokkolta a győztest: adóznia kell a Big Brother fődíja után!
- Hosszabban tart nyitva az adóhivatal